Buruczki Szilárd (MAGELLAN-Kőbánya TC) a 2011. évi XCO OB ezüstérmese (személyes beszámoló)
Panyi Janóval már a hét elején lementünk Zalaegerszegre, hogy begyakoroljuk a pályát, és mivel a szüleimnél is régen voltam, így otthon nyaralhattam. Az MMTBSZSZ finanszírozás hiányában az amerikai világkupákat kihagyni kényszerültem.
A maraton OB után az XCO OB-ra készültünk Ottó bácsival. Az idő kevés volt a maraton OB utáni felgyorsuláshoz, de a lehetőségeimhez mérten mindent megtettem a jó eredményért.Egy kis bringa tuning: 'Duna Marci' után, megkaptam az új DT Swiss XRC 100 telót, ami az új lockout rendszerrel van felszerelve. Az új mászó funkció nagy segítség a meredek mászásoknál, mert a középső állásban le lehet ültetni 40-50 milliméterrel a gép elejét. Így nem emelgeti az orrát a bringa, nem kell leszorítani a kormányt, erőt lehet megspórolni. Az új XRC 1350 kerékszett is a legjobbkor jött meg. Kicsivel könnyebb, mint az előző és érezhetően merevebb is a hátsó kerék 12 milliméteres alu tengelyének köszönhetően.
A pálya nyomvonalát nagyon jól kijelölte Horváth Szabi és a ZKSE-s csapat. Pénzt, időt, energiát nem sajnálva, mesterséges részeket is építettek a pályába, hogy még nehezebb és nívósabb legyen a verseny. Szerintem mindent megtettek a rendezők a terep adottságaihoz mérten. Kemény emelkedők, - vagy inkább falak, - rövid, velős mászások jellemezték a pályát.
A verseny nagyon jól indult, elsőnek lőttem ki a rajtból. Partival az első emelkedőn leszakítottunk mindenkit. A második rövid meredek fal után előre engedtem Andrist vezetni. A következő meredek emelkedő aljában leesett a lánca, ezért újból átvettem avezetést. Nyomtam egy erős tempót, de még nem full gázon, mert még messze volt a vége a versenynek. Ebben a nagy melegben hamar le lehet fordulni a bringáról. A második körben is megnyomtam a három meredek "hegyet", de a lankás részeken nem tudtam gyorsan haladni. Aztán az egynyomos lankás emelkedő végén, engem is utolért a technika ördöge. Nagy tányérról leesett a láncom kívülre és meg kellett állnom visszatenni. Andris vészesen megközelített. A harmadik körben együtt mentünk, csak a végén, a táboros kanyargós részen úsztam meg kissé. A negyedik körben volt a holtpontom, ezért nem tudtam felzárkózni, a melegtől majdnem leszédültem a bringáról. Az utolsó, ötödik kör már jobban ment. Sokat nem tudtam javítani az előző körömhöz képest, örültem, hogy túléltem a versenyt.
Örültem Janó U23-as 5. helyezésének. Nagyot ment még az utolsó körben is. Kicsivel több idő kellett volna a felkészüléséhez, mint a gyorstalpalós három hét, és akkor még a dobogó is meg lehetett volna. Gratulálok a bajnokoknak és a helyezetteknek, mert nagyon kemény volt teljesíteni a meredek emelkedőket a fülledt, meleg időben. Még sokszor nekem is kevés volt az oxigén, majdnem lefordultam a gépről.
Köszönettel tartozom az itatásért Erikának, Gabinak, Setinek. A csapatomtól, a Magellan–Kőbánya TC-től Eisinek és Ottónak köszönöm a sok segítséget! Horváth Szabinak gratulálok a fantasztikus szervezéshez, és köszi az autó aksi cserét! Edzőmnek Ottó bácsinak köszönöm a felkészítést a versenyekre! Mindenkinek köszi a szurkolást, nagyok vagytok!
Magellan - Kőbánya TC.
www.facebook.com/buruczki
www.buruczki.hu
Blazsó Marci nyerte a Vértes Maratont!

Május 12-én került megrendezésre a TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat harmadik állomásaként, a II. Villapark Vértes Maraton. A festői környezetű Vértes hegység lankáin vezető útvonalon 320 versenyző mérte össze tudását. A nyárias... Tovább
.
"Tanítsd meg a gyerekeket !"

Íme néhány jó tanács, mielőtt pl. a gyermeknapra kapott Regina rózsaszín buborékos vagy Daytona motoros biciklire a boldog tulajdonos ráülne... Tovább
.
A hétvégén nyári meleg és a Kürtős Kupa vár a Balatonnál!

Hétvégére igazi nyári időt jósolnak a meteorológusok, így mi is lehetne ideálisabb helyszín a négynapos ünnepre mint a Balaton?! Az már csak hab a tortán, hogy vasárnap Gyenesdiáson indul a... Tovább
.
Laza életöröm

Akik már jártak Olaszországban azok tapasztalhatták, hogy az olaszok azért dolgoznak, hogy éljenek.Ráadásul a földrajzi fekvésük is nagyban segíti őket a fenti életfilozófia gyakorlásában. Tovább
.
Egy óra sötétség elég a megvilágosodáshoz ?

Március 31-én, magyarországi idő szerint 20 óra 30 perckor mindenki tehet egy keveset, például elgondolkozhat a Földről...csak egy óránk van. Mi is csatlakozunk az akcióhoz, ezért honlapunk ez alatt az egy... Tovább
.
Egy kis csillagászat...

"Nem tudom(...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét." ( Antoine de Saint- Exupéry ) A csillagos égbolt látványa, valljuk be ma is lenyűgöző. Az első... Tovább
.
Nyolcadik szezonját kezdi a Merkapt SE

Március végén a mátraszentlászlói szezonnyitó táborban a nyolcadik szezonját kezdi meg a Merkapt Maraton Team Sportegyesület hegyikerékpáros szakosztálya, amely az elmúlt években aktív és állandó szereplőjévé vált a hazai montis... Tovább
.
Sikerrel zárult az idei Bringaexpo

Szeretnénk még egyszer gratulálni a fotópályázat nyerteseinek és őszintén örülünk, hogy sikerült pár ezer embert "kicsalogatni az erdőbe". Tovább
.
Mindig csak a legjobbat !

„Mi tesztelünk, Te tekersz...” A Ghost kizárólag csak elsőrangú minőséget fogad el. Ezért minden kerékpár és alkatrész a legújabb technológiai és minőségi elvárásoknak megfelelően tesztelt. A cég laboratóriumaiban lehetőség van igazi... Tovább
.
'Argus Bike Festival' Bécsben

Március 31-én és április 1-én kerül megrendezésre a hatalmas buli a Bécsi Városháza terén, ahol idén először a Ghost cég is kiállít.Többek között ki lehet próbálni az elektromos Ghost kerékpárokat,... Tovább
.
Mindekinek van egy álma...

Bizonyára sokan vannak közöttünk akik már álmodtak kerékpárról vagy kerékpározásról. Mit jelenthet vajon az ilyen álom ? Tovább
.
"Ne várd a májust..."

MOST van itt az idő, hogy alaposan átnézzük, átnézessük a kerékpárokat, hiszen bizonyára kisebb a forgalom a szakkereskedésekben és szervizekben. Így a Tovább
.
Fotókat várunk

Szia ! Csináljunk valami jövőre megismételhetetlent együtt! Bizonyára van több jól sikerült fotód is, amelyen Magellan, Median vagy Ghost kerékpároddal vagy látható. Küldj egyet a legjobbakból a következő email címre facebook@csekert.hu... Tovább
.
Ghost kerékpárok érkeztek

Megérkeztek a legújabb GHOST modellek ! Mindenkit szeretettel várunk márciusban. És hol ? Tovább
.
Ghost alapító az Accel Group Asia élén

HEERENVEEN, Hollandia –A holland Accell Group NV ázsiai pozíciójának megerősítése érdekében új elnököt választott Uwe Kalliwoda személyében. Tovább
.
Szezonnyitó bulival indul a Mountainbike Challenge!

A tavalyi sikeres debütálás után, február közepén hatalmas bulival és meglepetésekkel indul a Mountainbike Challenge második szezonja! A tavalyi évben életre hívott hegyibringás sorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a résztvevő... Tovább
.
Ismét Bringaexpo Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén

A Port.hu Bringaexpo 2012 az utazás kiállítással egy időben kerül megrendezésre 2012. március 1-4. között. Várunk mindenkit szeretettel a HungExpo B-pavilonjában a MAGELLANBTSMEDIANGHOSTBIKEPOSITIVE standon! Meglepetések, tesztek, újdonságok lesznek bőven idén is. És! Játékos... Tovább
.
Egy kis matematika ...

Azoknak szeretnénk egy kis számolgatással segíteni, akik már gondoltak arra, hogy napi rendszerességgel közlekedjenek kerékpárral, de a vásárlásig még nem jutottak el. Tovább
.
A Merkapt Maraton Team SE 2011. évi beszámolója II. rész

Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Cseke Zrt. által támogatott Merkapt SE hegyibringásainak tavalyi évének első feléről, most sorba vesszük a további történéseket... Július A júliust hatalmas nagyüzem jellemezte a csapat háza... Tovább
.
Mire jó egy kerékpár télen ?

Van, akinek csak egy szükséges rossz. Néhányan dekorációnak használják az előszobában, esetleg bedobják a garázsba. Azonban egyre többen jönnek rá, hogy kerekezni bizony nem is olyan nagy kihívás télen. Sőt, megfelelő... Tovább
.
Kerekezz, keretezz!

Az Artbike kerékpáros művészetet támogató projekt képzőművészeti pályázatot indít Kerekezz, keretezz! címmel. A pályázat témája a kerékpáros szubkultúra és biciklis életforma bemutatása. A pályázatra elsősorban festményeket várnak a szervezők, de lehetőség... Tovább
.
Ride4Life Újévi Sárdagasztás

Ha Újév, akkor BUÉK Kupa. Így volt ez hosszú éveken át, ám a Hármashatár-hegy csúcsának májusi lezárása, ezzel összefüggően a Rekettyés Büfé bezárása az évtizedes hagyományokkal rendelkező, közkedvelt január elsejei... Tovább
.
SOS Gyermekfalu kerékpárjai
Szeretnénk köszönetet mondani Mindenkinek, aki lájkolt és megosztott minket és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy mind több emberhez jusson el a gondolat, hogy ajándékozni öröm, főleg ha olyan gyerekekről szól a... Tovább
.
Bicskei gyermekotthon kerékpárjai

Átnéztük, felújítottuk a bicskei gyermekotthonnak két évvel ezelőtt adományozott Magellan és Median kerékpárokat, de más kerékpárok szervizelését is elvégeztük. Így újra biztonságosan sportolhatnak a gyerekek. Az otthon környékén sokféle kerékpározási... Tovább
.
Több, mint 200 kerékpáros

Idén rekord született. Több, mint 200 kerékpáros jelentkezett az adventi bulira, Tovább
.
Egy kis biológia...

Magellán pingvin Nevét Ferdinand Magellánról kapta, aki 1519-ben látta meg a madarat. Dél-Amerika partjainál, Argentína, Chile és a Falkland-szigetek tengerparti területein él, néhány egyede megtalálható Brazíliában is. Kopár, bokros területen, bokrok... Tovább
.
160 nap alatt a Föld körül

2012 Február 18-án indul a 18.000 mérföldes Világkerülő Kerékpáros Verseny. A résztvevőknek a Guinness Word Records előírásait kell követni a körbekerekezés során. Az útvonal szabadon megválasztható, de az út hosszának... Tovább
.
Egy kis történelem

A Föld gömb alakját már az ókori görögök is tényként kezelték,bizonyítani is tudták.Azonban a reneszánsz idején jutott el az ember addig, hogy ezt az elméleti elgondolást bebizonyítsa. Kolumbusz Toscanelli firenzei... Tovább
.
Most úgy segíthetsz, hogy az nem kerül semmibe!

A Cseke Zrt., amely több mint 20 éve a hazai kerékpár nagykereskedelem maghatározó szereplője, minden évben gondol a rászorulókra és valamilyen jótékonysági felajánlással igyekszik segíteni a hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyának... Tovább
.
Járj biciklivel, mert...

Járj biciklivel, mert… A kerékpár volt az első olyan gép, melynek hajtásához nem volt szükség állati erőre. Az 1800-as évek elején találták fel, és semmilyen energiahordozót sem igényelt. (Reméljük ez alapvetően... Tovább
.
Adventi buli az autópálya alatt

Kerékpározni télen ? Hó és jég ? Á , az nem lehet, vagy mégis? Tovább
.
A Merkapt Maraton Team SE 2011. évi beszámolója I. rész
A Cseke Zrt. és a Merkapt SE között évek óta folyamatos az együttműködés. Cikkünkben a Merkaptos hegyibringások 2011-es idényének első feléről számolunk be. Január elsején hagyományosan a BUÉK Kupával kezdődik az... Tovább
.
Ajkay Ádám beszámolója a BTS HC Elite Minigun BMX vázról

Többen érdeklődtek, hogy milyen az új váz, mi a véleménye róla a tesztelőknek. Megkértük Ajkay Ádámot, hogy írjon pár sort róla. Íme: Tovább
.
Buruczki Szilárd (MAGELLAN-Kőbánya TC) a 2011. évi XCO OB ezüstérmese (személyes beszámoló)

Sziasztok! Panyi Janóval már a hét elején lementünk Zalaegerszegre, hogy begyakoroljuk a pályát, és mivel a szüleimnél is régen voltam, így otthon nyaralhattam. Az MMTBSZSZ finanszírozás hiányában az amerikai világkupákat kihagyni... Tovább
.
Magyarország 2011. évi XCM bajnoka: Buruczki Szilárd (MAGELLAN-Kőbánya TC)

Sziasztok! Az előző hétvégén, a Szlovén versenyen is jó erőben éreztem magam, és még az utolsó körben is nekem volt a legjobb köridőm. Tudtam, hogy jó az állóképességem egy 2 órás... Tovább
.
Bukást követően is 7. tudott lenni Buruczki Szilárd a szlovén C1-es XCO futamon
A vasárnap megrendezésre került szlovéniai, 7th GP ENDURO SPECIALIZED RAVNE NA KOROŠKEM 2011 nevű Class 1-es XCO versenyen az elit férfi mezőnyben egyedüli magyar résztvevőként elinduló Buruczki Szilárd a hetedik... Tovább
.
"Röviden és tömören rajt-cél győzelmet arattam" -Szilárd beszámolója

Sziasztok! Hétvégére a Crosskovácsi Maraton versenyt iktattam be edzésnek a hely közelsége miatt. Reggel áttekertünk Janóval Biatorbágyról Nagykovácsiba, így 45 perces laza bemelegítés volt a táv. Tovább
.
Sziszkó sok humorral spékelt beszámolója a Vaid VTT Jura-ról
Sziasztok! Egy három napos francia S2 kategóriás versenyen vagyok túl, amelyet a svájci határtól nem messze, a Jura hegységben rendeztek meg, immáron 5. alkalommal. Hárman utaztunk, Dósa Eszter és én mint... Tovább
.
Buruczki tovább menetelt Franciaországban

Buruczki Szilárd tovább folytatva sikeres nemzetközi szereplését, Franciaországban hatodik helyezést szerzett. Tovább
.
Nagy Sportágválasztó 2011

Kedves Látogatónk! Igazán remek hír már csak önmagában véve is az, hogy egyre több vidéki városban megrendezésre került- illetve kerül a Nagy Sportágválasztó. Tovább
.
Buruczki győzött!

Buruczki maraton-győzelemmel utazik Törökországba. A Kőbánya TC kerekese, Buruczki Szilárd nyerte a május elsejei Buda Maraton hegyikerékpár-versenyt a Hármashatár-hegyi Repülőtéren és a környékén kijelölt pályán. Tovább
.
Red Dot díj

GHOST kerékpárok nyerték a red dot díjat a 2011-es év legjobb tervezésû termékei között! Tovább
.
MAGELLAN Draco nyeremény kerékpár átadása

A februárban megtartott MAGELLAN Draco Nyereményjátékunk sorsolását követõen a tegnapi napon meg is történt a nyeremény átadása. Tovább
.
MAGELLAN Serpens AM Disc

Örömmel értesítjük Látogatóinkat, hogy a 2011-es MAGELLAN Serpens AM bringa mintadarabja elkészült, melyet a fotón meg is tekinthetnek. Tovább
.
Egy különös CX OB beszámolója

Sziasztok! Visszajöttem a múltból. Mintha időutazáson mentem volna keresztül a mai CX OB-n. :) Bár nem vártam sokat a versenyrendezéstől, de azt még rémálmomban sem gondoltam volna, hogy a 2010-es magyar... Tovább
.
Buruczki Szilárd az I. SuperCross Sorozat elit férfi összetett legjobbja!

Sziasztok! Bringás örömökben gazdag újévet kívánok mindenkinek, élj az álmaidnak 2011-ben is!!!Az ünnepek közben sem lazítottam az edzés munkán, sőt még keményebben dolgoztam le a plusz bevitt kalóriákat.Volt néhány nap, hogy... Tovább
.


