Azért kipróbáltam az X-iont új termékét az Inozine-t, ami elõsegíti a tejsav kiürülést az izmokból + a jól bevált X-Oxigen segített plusz oxigénhez. A pálya elég gyengére sikerült a terep adottságai miatt, de szerintem több pénz- és idõ ráfordítással lehetett volna jobbat építeni. Délután a futamunkat majdnem 1 óra késéssel indították, így bemelegítés a tervezetnél hosszabbra sikerült a rekkenõ hõségben Még egy plusz X-iont Speed zselé is lecsúszott, hogy ne éhezzek el. A
rajtot nagyon jól elkaptam, elsõnek lõttem ki, egy kört vezettem, majd a második körben a többieket is hagytam érvényesülni. Szinte senki nem akart vezetni az országúti vagy inkább a cyclo-cross pálya adottságai miatt?! A vezetést a szlovák bajnok, Lami vette át. Hét körön keresztül öten bolyoztunk, az ukránok, Juhász Zsolt és én. A lassú tempó miatt felért ránk egy szerb és szlovák versenyzõ, de az emelkedõkön mindig megúsztak. Három körrel a vége elõtt éreztem, hogy
muszáj támadni, mert más fog és még túl sokan voltunk együtt. Ebbõl a sorból az utolsó helyrõl indultam meg, mindent beleadtam, szétszakítottam az ötös bolyt. Már csak a szlovák bajnok maradt rajtam. Az utolsó elõtti körben hagytam vezetni Lami-t, hogy kifújjam magamat az utolsó körre. Sikerült mindent végrehajtani, ahogy terveztem, az ilyen pályán sokat jelent a taktika. Az utolsó körben megint betámadtam, a meredek emelkedõhöz elöl érkeztem, nagytányéron, keveset veszítve a lendületbõl felnyomtam a dombra. Itt nõtt meg egy kicsit a távolság,
és a célig nyomtam, ahogy a csövön kifért. :) Nem sok elõnnyel, kb. 20 mp-el nyertem a nemzetközi Right Guard Class 2-es kupát. Juhász Zsolt a harmadik helyen jött be hátsó fék hibával. Az olimpiai kvalifikációhoz elég sok világranglista pontot szereztünk, remélem, hogy hasonlóan folytatjuk a pontgyûjtést (én 30, Zsolt 15 pontot kaszált).
Nem terveztem, hogy a másnapi maratonon elindulok, és szerencsére nem is indultam. Helyette az országúti versenyen voltunk "sztár" vendégek Káldi Attila ultra
maratonistával, hogy a tihanyi éles rajtig elkísérjük a mezõnyt, és szurkoljunk egy kicsit az országútisoknak. Attilával eddig nem beszéltem, csak hallottam a kiváló ultramaraton eredményeirõl. Nagyon közvetlen, barátságos embernek ismertem meg. Tihanyból visszamentem Hidegkútra, a maraton pályára, hogy segítsek Gabinak itatni és biztatni a többieket. Jó volt ez a hosszú hétvége Balatonfüreden, csak a csobbanás maradt el a Balcsiban. Még bosszúságot okozott, hogy a versenyrendezéssel voltak kisebb-nagyobb gondok. Remélem, jövõre kinövi ezeket a
gyerekbetegségeket a rendezvény, és a pénzünkért megkapjuk az elvárt normális szolgáltatást a versenyszervezõktõl, ha már vállalkoztak rá. Köszönöm az itatást családomnak és Zsének, kulcs fontoságú volt a frissítés, locsolás a szokatlan melegben. Köszi mindenkinek a szurkolást, mert nélkületek nem jött volna létre ez a nagyszerû eredmény! Köszönettel tartozom az X-iont csapatnak a sok segítségért és a Probike kerékpár boltnak a szervizelésért, szuper volt a Magellan bringa :) Következõ versenyem 2 hét
múlva a C2-es Szlovén kupa futam lesz válogatott színekben.
Szurkoljatok, hogy hasonló eredményekkel térjünk haza!
|